Sokan gondoljuk azt, hogy objektíven, tárgyilagosan, kiváló emlékezetünk alapján alkotunk ítéletet és véleményt. Erre nem vagyunk képesek, nem tudjuk érzékelni és értelmezni az összes ingert, szempontot, szándékot, érzelmet, még saját magunk esetében sem, nem rendelkezünk teljes körű tárgyi ismerettel, erre esélyünk sincs. Emellett nagyon erősen befolyásolja az objektívnek gondolt emlékezetünket, hogyan élünk meg egy helyzetet, ez pedig erősen függvénye az elvárásainknak, minél több elvárásunk van, annál esélyesebb, hogy rengeteg negatív érzelemmel élünk meg egy-egy helyzetet. Magunkat is becsapva leginkább akkor érezzük magunkat objektívnek, amikor az egoista énünk szerint alakul egy helyzet.
Hajlamosak vagyunk úgy emlékezni, hogy saját véleményünket vagy tetteinket igazoljuk, miközben vadászunk az olyan jelekre, ami másoknál erre utal, hiszen másoknál ezt a fajta önigazolást nem szeretjük. Gondolkodásunk becsapható, saját egónk által a leginkább, magunkon a legritkább esetben vesszük észre. Amikor másnál látjuk ezt, akkor sem jut eszünkbe, hogy mi is elkövethetjük ugyanazt a hibát.
Nem vagyunk kíváncsiak a tényekre, sokkal jobban hiszünk saját világról alkotott elképzelésünknek. Politikusainknál ez sokszor látható, a saját világukról alkotott képüket erőltetik rá a valóságra, és nem hajlandóak meghallgatni az ellenérveket. Pont úgy, ahogy mi. Annyira hiszünk a világról alkotott képünk helyességében és erejében, hogy nem értjük azt, aki máshogy látja a világot. Tévhiteink erősen vezérelnek minket, és hajlamosak vagyunk a tényekre haragudni, amikor nem egyeznek meg a világképünkkel. Egészségünket rengeteg tévhit alapján romboljuk, a munkánk jó részét tévhitek alapján végezzük, a politikára nem tudunk tényszerűen tekinteni, akárcsak a történelmünkre.
Nagy ellentét feszül a között, hogy mi mindenre rámondjuk, hogy milyen jó, különleges, vagy előre vivő, és ezekből mi magunk mennyi mindent nem teszünk meg. Könnyen nyilatkozunk úgy, hogy régen milyen jó volt, amíg a nők nem dolgoztak, holott dehogynem dolgoztak, rengeteget, csak nem volt beleszólásuk abba, mit dolgoztak, és jövedelmet sem kaptak a munkájukért. Ha ez olyan jó dolog, ezt ma is megtehetjük, nők és férfiak egyaránt, mégsem vágyunk erre. Hasonlóan, sokan sírjuk vissza a régebbi időket, amikor valamilyen nagy tekintély mondta meg, mit gondoljunk, hogyan éljünk. Ezt is meg lehet tenni, igaz, hatalmas különbség van aközött, hogy mi mondjuk meg másoknak, milyen tekintélyre hallgassanak, vagy mi vagyunk kénytelenek valamilyen tekintélyre hallgatni.
Mindig találunk hibást és felelőst a nem az elvárásaink szerint alakuló helyzetünkért, és sosem magunkat okoljuk, legfeljebb annyiban, hogy hagyjuk, hogy valakik, mások, a politikusok ezt tegyék velünk. Fel sem merül bennünk, hogy mi magunk vagyunk helyzetünk okozói, nem hagyunk másoknak sok alternatívát, megérdemelten csattan a mi hátunkon az ostor.
