HTML

Megérdemeljük

Kedves Olvasó, üdvözlöm. Rólunk szól ez az oldal. Önről és rólam, a családjainkról, a szomszédainkról, közös dolgainkról, közéletünkről és a politikusainkról. A sorsunkról, a boldogulásunkról. Nincsenek csodák, sem véletlenek, azt a sorsot érdemeljük, amelyikért a legtöbbet tesszük. Tükröt tartok, hogy lássuk, milyenek vagyunk, ez hogyan vezetett mostani helyzetünkhöz. És elmondom, szerintem mit lenne célszerű tennünk – nekem és Önnek –, hogy előrébb jussunk. Hogyan szeressük egymást, hogyan szeressük magunkat, hogyan szeressük szerelmünket. Kedves Olvasó, ha egyetért az általam leírtakkal, nyugodtan használja fel részben vagy egészben ezen blog tartalmát, közölje újra a forrást megjelölve vagy sajátjaként. Nem vágyom ismertségre vagy közéleti sikerre. Sokkal fontosabbnak gondolom, hogy élhető országban, jól éljünk. Kérem figyelmesen, gondolkodva és időrendben olvassa az általam leírtakat! Köszönöm figyelmét. Naiva Naivissima

Friss topikok

  • maxval a gondolkodó birca: A választás politikai, politikusokat kell választani, nem szakértőket. (2014.03.31. 10:21) A választás dilemmája és kérdése
  • maxval, a gondolkodni igyekvő birca: "Egyszerűbb k meg p betűs szavakkal illetni a kolléganőt vagy évfolyamtársnő előmenetelét és női m... (2013.09.23. 10:24) Kisebbségeink
  • maxval, a gondolkodni igyekvő birca: "Napi használatban nem törekszünk a nyelvünk védelmére" Hála Istennek! (2013.09.21. 12:05) Nyelvében él a nemzet

Címkék

Mit tegyünk?

2014.12.26. 10:00 Megérdemeljük

Addig gyötörjük az elménket, amíg egy-egy helyzetet nem látunk át teljesen, amíg saját szerepünket az adott helyzetben nem érezzük teljesen tisztán. Amíg azt nem érezzük, hogy látunk. Utána már más helyzetekre is máshogy fogunk nézni, az esetleges kételyeinket, mások meg nem értését nem fogjuk annyival elintézni, hogy rájuk aggasztunk egy erősen lenéző tartalmú címkét. Adott helyzetben, amikor valamit nem értünk vagy valamivel nem értünk egyet mások viselkedésében, akkor tegyük fel magunknak a kérdést, mi mit tennénk hasonló szituációban, mi védettek vagyunk-e azoktól a hatásoktól, mi nem követhetjük-e el ugyanazt a hibát, amelyek mások érthetetlen vagy nem tetsző viselkedését okozzák. Lássunk, vegyük észre, ha egy adott helyzet megítélése attól függ, hogy az asztal melyik oldalán ülünk, adunk vagy kapunk. Tűnjön fel, hogy valamit egónk igénye miatt teszünk, kérünk vagy várunk el.


Ne a pálya széléről kiabáljunk be, ne páholyból ítélkezzünk, vegyünk részt az életben, kezdjük magukon a boldogságkeresést, ahogy törekedjünk összhangra abban a tekintetben, hogy amit jónak mondunk, azt mi magunk gyakoroljuk is.


A mit szeretnénk és miről vagyunk hajlandóak lemondani nagyon erős kombináció, létező kosarak, lehetőségek elérését tudjuk kitűzni magunk elé, gyönyörű és tartós egyensúlyokba tudunk beleállni. Tudatosan törekedjünk az egyensúly felismerésére és megteremtésére. Tegyünk többet a közösbe, mint amit kivenni szeretnénk onnan. Ne csak nagyjából legyünk hűségesek, ne csak többé-kevésbé tiszteljük és becsüljük a másikat, ne csak tessék-lássék dolgozzunk jól, ne csak többnyire szeressük a szeretteinket.


Éljünk tudatosan, válasszunk, hogy az elégedettséget célozzuk meg, amivel nem jár együtt a boldogság, vagy a boldogságot, amely magával hozhatja az elégedettséget. A boldogsághoz nem kell különös tehetség vagy ritka szerencse, igaz, ezek tudnak segíteni az élet sok területén, de a boldogsághoz vezető úton teljes mértékben nélkülözhetőek. A szándékainkon, tudatos döntéseinken sokkal több múlik, mint bármi máson.


Az elviselhető veszteséget és a kibírható fájdalmat vállaljuk be, ezzel rengeteg pazarlást előzünk meg. Magunkkal és másokkal is jót tudunk tenni, ha felesleges vagy ki nem használt tárgyainkat el-, kölcsön- vagy odaadjuk másoknak. Vállaljuk fel a megmérettetést, a konfliktust, a személyiségünket, a szándékainkat.


Ismerjük fel egy-egy kimondott vagy ki nem mondott igényünk eredetét. Egónk igénye: kapni, ítélkezni, címkézni, beleszólni mások életébe, általában a negatív dolgok. Lelkünk, személyiségünk sokkal inkább pozitív irányultságú, adni teremteni, biztatni, támogatni, tanulni, fejlődni, egyensúlyban lenni.


Legyünk őszinték magunkkal, saját magunkat nézve törekedjünk a pontos fogalmazásra, utána még mindig lehetünk elfogadóak magunkkal szemben. Kezdjük magunkon a változást, ne várjunk másokra, legkevésbé a politikusainkra. Ezekkel a változásokkal magunknak teszünk jót, érdemes a boldogságot keresnünk. Ha jó irányba indulunk, annak üdvös hatásait erőteljesen érezni fogjuk. Ha többen indulunk el együtt üdvös irányba, akkor a közös életünk nagyon előre mutató változásait is érzékelni fogjuk. Ha a többségünk boldog, a politikai életünk is nagyon más lesz, nem a politikusainktól fogjuk a megváltást, a boldogságot várni, továbbra is olyanok lesznek, mint mi. Mivel mi megváltoztunk, a politikusaink is meg fognak változni, és a legkevésbé sem leszünk kiszolgáltatva nekik. Sokkal inkább feladatokat fognak végrehajtani, mint most, amikor – hozzánk hasonlóan – bele akarnak szólni más életébe. Ahogy mi változunk, ahogy lesznek céljaink, úgy fognak változni politikusaink is, és úgy fogják a megfelelő eszközöket rendelni a mi konkrét vagy hosszabb távú céljainkhoz. Hatalmas hiba arra várni, hogy elég sokan olvassák ezt a blogot és elég sokan megváltoznak, mi meg maradhatunk a kényelmesnek gondolt önző életvitelünknél. Ha nem így történik, akkor nem fog változni semmi, ha esetleg mégis, akkor a többiek boldogok lesznek, mi meg maradunk a kényelmesnek gondolt egoista önsorsrontásunknál, és a mi életünkben nem változik semmi.


Mindig van alternatíva – az alternatívában élünk már legalább ezer éve, a normális, elérhető, boldog élet helyett. Rajtunk múlik, nem szükséges még forradalom sem hozzá, ingyen van, és nekünk személyesen is jó. Nem kell hozzá párt, mozgalom vagy politikus. Ugyanaz az út vezet a személyes boldogságunkhoz és a közös boldogulásunk felé, és a nagy magyar egónkon kívül semmi más nem tart vissza minket attól, hogy elinduljunk rajta. Kedves Olvasó, kérem tartson velem, hosszú és örömteli út vár ránk.

Szólj hozzá!

Eddig nem láttunk semmit

2014.12.25. 10:00 Megérdemeljük

 

Senki sem a maga ellensége, a legtöbb pazarlásunk abból ered, hogy nem látunk tisztán. Az élet alól nem mehetünk nyugdíjba, még sok ezer évig. A motivációnk, a hozzáállásunk, a gondolkodásunk, a boldogulásunk és a boldogságunk annyit veszít ilyenkor, hogy az életképességünk kérdőjeleződik meg. Nem jött még el az idő, technológiai fejlettségünk még nem tart ott, hogy ne kelljen alkalmazkodnunk. 


Az emberiség hosszú túlélése, a fajunk elterjedése, hogy belaktuk a bolygónk minden részét, egészen változó körülmények között, a tény, hogy az ugyanolyan konstrukciójú testünk mennyi eltérő feladatra alkalmas kiválóan, valamint az, hogy mind egyénileg, mind csoportosan milyen jól megálljuk a helyünket, azt mutatja, hogy testileg-lelkileg is egészen kiváló konstrukció birtokosai vagyunk.


Részeink közül testünk ősi, kiváló, erősen alkalmazkodóképes. Lelkünk is ősi, kiváló és szintén erősen alkalmazkodóképes. A legfiatalabb részünk az egónk, folyton arról győzköd minket, milyen jók vagyunk, azaz nehogy alkalmazkodjunk. Ez az alapvető ellentmondás szüli a végtelen sok testi és lelki feszültségünket. A testünk és a lelkünk is alkalmazkodna a mindig változó körülményekhez, az egónkra hallgatva ezt felülbíráljuk. Szeretünk az egónkra hallgatni, hiszen az csak dicsér minket, folyton kedves gondolatokat ültet a fejünkbe, és arra hajt, hogy ne változzunk, mivel már milyen jók vagyunk most is. Nem is változunk, hiszen ez sokkal kényelmesebb és gyorsabb, és mindig találunk magyarázatot arra, hogy miért ne változzunk, miért várjuk meg inkább, hogy a világ változzon körülöttünk, miért találunk mindig másban hibást és felelőst a saját nem alkalmazkodásunkból eredő nehézségekért. Szerencsére a másik fiatal részünk, a tudatunk segítségével mindezt megláthatjuk és szabadon választhatunk.


Ha ezt az alapvető dilemmát észrevesszük, ha megkeressük az eszközöket a választáshoz, ha törekszünk az önismeretre, akkor tisztán látjuk a helyzetünket, a lehetőségeinket, és tudatosan választhatunk. Az egyik út a boldogságot, a testi és lelki egyensúlyt célozza meg, a másik pedig az elégedettséget és a soha véget nem érő küzdelmet, amit a belső és a külső egyensúlyunk megbillenése okoz. Alternatívaként bízhatunk a szerencsében, hogy a lelki alkatunk, neveltetésünk, a hitünk vagy az élet pofonjai gyengítik meg annyira az egónkat lelki sérülések nélkül, hogy nem is tudunk a második útra lépni. Ezen a szerencsén, sokkal jellemzőbben az ennek hiányában elénk kerülő választásunkon múlik sorsunk, hogyan látjuk saját szerepünket látni a saját életünkben, mennyi bátorságunk van szembenézni magunkkal.


Az egónk mondja mindig nekünk, hogy különlegesek vagyunk, ami igaz is, csak az egónk nem teszi hozzá, hogy a többiek is mind különlegesek. Ezt a tudatunk tudja, de a tudatunk messze nem olyan hangos és kedveskedő, mint az egónk. Ezért nem is figyelünk másokra, rengeteg értékről lemaradva ezzel. Közösségi szinten is azt gondoljuk, hogy különlegesebbek vagyunk másoknál, ennek sűrűn hangot is adunk, és tele vagyunk erre vonatkozó elvárásokkal. Simogatja és fényezi az egónkat, amikor ezt mondja nekünk valaki, akár személyesen, akár általában nekünk, magyaroknak, vagy éppen magyarságunkkal magyarázza személyes jó tulajdonságainkat.

Az egónk nem hagyja, hogy lemondjunk bármiről is, így nem is érjük el, amit szeretnénk. Mindent nem kaphatunk meg egyszerre, és ha nem vagyunk hajlandóak semmiről lemondani, akkor nem lesz beleszólásunk abba, hogy miről mondunk le.

Szólj hozzá!

Mi és politikusaink

2014.12.24. 10:00 Megérdemeljük

A politikusaink pont olyanok és pont azt csinálják, mint mi magunk, az adófizető állampolgárok, választók, nép, társadalom, emberek, magyarok. Beleszólnak mások életébe és többet vesznek ki a közösből, mint amit beletesznek, többé-kevésbé hűségesek hozzánk, mérsékelten teszik élhetővé az életünket, nincsenek elfogadható céljaik és egészen minimális az eszköztáruk, nem fejezik ki magukat pontosan, nem vállalnak felelősséget, pazarolnak, sokkal többet foglalkoznak azzal, ki mondta, mint azzal, hogy mit mondott. Pont, mint mi, semmi különbség nincs közöttünk és a politikusaink között, a hatás nagyságában, az ezekből fakadó rombolás hatékonyságában van csak eltérés. Nincsenek konkrét és általánosabb, magasztosabb, előre mutató céljaink, ez teljesen jól tükröződik abban, hogy politikai program nélkül lehet választást nyerni.


Hozzánk hasonlóan politikusainknak is vannak egoista igényeik. Hozzánk hasonlóan holnap nekik sem ad ugyanakkora elégedettséget az, ami ma igen. Így látunk egyre gyakrabban olyan törvényt, viselkedést és életvitelt a politikusok részéről, amilyet korábban elképzelni sem nagyon tudtunk. Személyre szóló törvények, látványos, sőt kihívó vagyongyarapodás, személyhez kötődő, pazarló és folyamatos veszteséget termelő beruházások, aktív beavatkozás a piaci folyamatokba, egyre erőteljesebb és részletesebb beleszólás az életünkbe, korrupciót beépíteni a törvényekbe, így kezdődött. Kihívó, nagyhatalmakat alig burkoltan sértegető viselkedés, be- és kiszólások, átgázolás más nemzetek jóérzésén, jó partnerek megalázása, támogatók ellehetetlenítése, ez a folytatás. Több százezer adós, távközlési szolgáltatásra vagy tévéadásra előfizető ember érdekét alárendelni egy-két állami felső vezető személyes presztízsből fakadó érdekének, törvényeket úgy alakítani, hogy minél többen legyenek az állami és helyi vezetők kényének és kedvének teljesen kiszolgáltatva, ez még mindig nem a vége a folyamatnak. Nincs fék a rendszerben, mert mi magunk is arra vágyunk, hogy korlátok, felügyelet vagy bármiféle érezhető ellenállás nélkül adhassunk teret egónknak, így védtelenek vagyunk a magunk közül jövő, velünk egyező gondolkodású politikusaink örökös elégedetlenségével szemben, ahogy a történelmünkben is rengeteg példát találunk erre.


 Politikusain ítélkeznek és címkéznek, akárcsak mi magunk. A politikusaink a szabályokat erőnek erejével a kevés számú magunkra aggatott címkéhez igazítják, a mi skatulyáinkba zárják a való életet, a skatulyáinkból kilógóakat pedig igyekeznek kivezetni, eltüntetni a rendszerből. Pontosan úgy, ahogy mi is egyre kevésbé vagyunk megértőek és elfogadóak azokkal, akik nem férnek bele az egyre egyszerűsödő címkerendszerünkbe. Látható az irány: a kedvezményezettek keressenek még jobban, férjenek hozzá az emelt szintű állami szolgáltatásokhoz (egészségügy, oktatás, bürokrácia, előzetes információ, támogatások), a függő helyzetben lévő többiek pedig keressünk minél kevesebbet, legyünk minél teljesebben kiszolgáltatott helyzetben, korlátozottan férjünk hozzá a csökkent értékű állami szolgáltatásokhoz, idomuljunk teljesen a címkéinkhez. Teljesen összhangban van az egyéni és állami viselkedés az önsorsrontásban. Így válik teljesen érthetővé az elhíresült kiszólás: „akinek nincs semmije, az annyit is ér”. Ez tömören fejezi ki azt, ahogy nagy többségünk ítélkezik, egyben leírja a sokadjára újraindított társadalmi programot is.


A politikusaink pontosan tudják, mit szeretnénk hallani, és meg is adják nekünk ezt. Elegendő, ha megemlítik, mi minden jár nekünk, mennyivel többet látunk vagy mennyivel okosabbak vagyunk másoknál, mennyit számít, hogy magyarok vagyunk, majd ilyen indítás után bármit elhitetnek velünk. Védtelenek vagyunk ilyen szempontból is a saját politikusainkkal szemben, nem halljuk meg, mit mondanak és nem látjuk, mit tesznek, mivel csak addig figyelünk, amíg a pár elvárt elemet elmondják.


Ahogy nagy hagyományaink vannak az aranytojást tojó tyúk levágásában, főleg amikor ez a tyúk nem csak a mi tulajdonunkban van, úgy politikusaink is szívbaj nélkül nyúlnak át a fejünk felett, vonnak ki nemcsak nyereséget, hanem forgalmat sőt tőkét is egész szektorokból, adják magánkézbe a törvényhozást a barátok minimális nyeresége érdekében, űznek el konkurenciát alig érzékelhető forgalomnövekedésért, hagynak tönkremenni védett területeket csak azért, hogy pár kedvezményezett újabb különlegességgel gyarapítsa ingatlangyűjteményét. Nincs arányban az elpazarolt érték az elérhető nyereséggel, csak az örök elégedetlen, a kielégíthetetlen magyar egó magyarázza ezt.

Szólj hozzá!

Célok és eszközök

2014.12.23. 10:00 Megérdemeljük

Teret engedünk az egónknak, így célok helyett ahhoz keresünk eszközöket, hogy igazoljuk, különlegesebbek vagyunk másoknál, és élvezzük ennek a vélt helyzetnek az előnyeit. Bele akarunk szólni mások életébe, függő helyzetbe akarunk hozni másokat. Legalább ezer éve ez határozza meg az együttélésünket, ez a folyamatosan látható vezérmotívuma a politikánknak, jogszabályainknak. Különböző köntösben – politikai, vallási, rokoni, tekintély alapú, de mindig ugyanolyan – egyéni teljesítménytől független alapon lehetett mindig a legnagyobb és leggyorsabb karriert befutni. És mindig igyekeztünk a többieket függő helyzetbe hozni, minden további cél nélkül, mások függő helyzetbe hozása maga az öncél. Erre hajt minket az egónk. Száz éve, a két világháború között, a szocializmusban, és most is, egészen egyértelműen látszik, hogy a nagypolitikától a legkisebb nem önszerveződésen alapuló közösségig ez a legnagyobb motiváció, nagyítóval is alig találunk olyan közösséget, ahol nem ez történik.


Közös célok hiányában kerüljük meg mindig a mit csináljunk kérdést, helyette lelkesen, részletesen és ismétlődően kitárgyaljuk a mások mit csináljanak kérdést. Célok nélkül mindig újranyitunk régi kérdéseket – vidék-főváros, nyugat-kelet, ki magyar, történelmi sérelmeink –, ráadásul a nagy magyar egónk miatt úgy gondoljuk, hogy olyan okosak vagyunk, hogy figyelmen kívül hagyhatjuk az eddigi válaszokat és a mi feladatunk örökre szóló választ adni ezekre a kérdésekre. Úgy gondoljuk, hogy mindig a mi időnk az igazán történelmi idő. Ezért is kiáltunk sokan rendszeresen forradalomért, vagy félünk éppen hideg polgárháborútól, kettészakadt országtól, holott nem történik semmi különleges, és még kevésbé bármi új. Százszor eredménytelenül megvitatott kérdéseket még egyszer megvitatunk, ismét eredmény nélkül.


Nem tervezünk hosszú távra, kevés hosszú távú célunkhoz alig-alig rendelünk megfelelő eszközöket, és nagyon könnyen dobjuk el menet közben rövid távú célokért az addig elért eredményeket. Így kétszeresen pazaroljuk el, amink addig volt, mivel az így megkapott eredményt sokkal kevesebb, rövid távú munkával is elérhettük volna, másrészt nagyon hiányzik a hosszú távú eredmény. Emellett védtelenek vagyunk mások hosszú távú célt szolgáló eszközeivel szemben, és saját hosszú távú eszközeink hiányában még segíteni sem tudnak nekünk, nincs rá fogadókészségünk.

Szólj hozzá!

Egyensúly

2014.12.22. 10:00 Megérdemeljük

Az életben minden egyensúlyra törekszik, sok esetben még szánt szándékkal is csak egészen rövid időre lehet elkerülni az egyensúlyt. A politikában, a gazdaságban, személyes viszonyokban egyaránt. Pazarlunk, amikor nem törekszünk egyensúlyra. Veszítjük az időt és az energiát, amikor azt gondoljuk, hogy nincs összefüggés az egyéni boldogság keresésünk és a közösségi boldogulásunk között, amikor a sorrendet felcserélve a politikától várjuk az egyéni boldogulásunkat vagy boldogságunkat.


Nem látjuk a mérhetetlen pazarlást, amikor a közösből többet akarunk kivenni, mint amennyit beteszünk. Addig csökken a közös, amíg be nem áll az egyensúly, de jól láthatóan ez a szint nagyon alacsonyan van. Nem hisszük el, hogy mi, a nagy többség fizetjük meg az árát minden nem egyensúlyi helyzetnek vagy minden indokolatlanul alacsony egyensúlynak.


Alacsony szintű egyensúlyt látunk minden helyzetben, amikor egy adott helyzet szinte minden résztvevője kölcsönösen elégedetlen a többi résztvevővel és teljesíthetetlen elvárásokat támaszt egymással szemben: neveletlen fiatalok és motiválatlan tanárok, magukra nem vigyázó, alacsony egészségtudatú lakosok, túlterhelt, alulfizetett és türelmetlen orvosok, minősíthetetlen infrastruktúrájú egészségügyi intézmények, végtelen sorok a betegek és a beszállítók esetében, a drága állam és az adócsalásából sportot űzők, kizsákmányoló munkaadók és megbízhatatlan munkavállalók, elnyomott feleség és az otthon melegét hiányoló férj. Általában minden olyan helyzetben, amikor teljesen hiányzik az egymás iránti tisztelet és megbecsülés, a közös munkára és előre jutásra való törekvés, az egyensúly megélése és fenntartása.

Becsapjuk magunkat, amikor másoktól vagy a politikától várjuk el, hogy oldja meg azokat a problémákat és feladatokat, amelyek megoldatlansága nekünk fog gondot vagy fájdalmat okozni. Ami nekünk fontos, azzal nekünk érdemes foglalkoznunk. Ha nem vagyunk boldogok, találhatunk ezért hibást, ezt világgá is kürtölhetjük, de ettől nem leszünk még boldogok, ahogy akkor sem a nem teszünk a boldogságunkért, vagy ha egyáltalán meg sem célozzuk a boldogságot.

Inkább tanuljunk, mint várjunk arra, hogy tanítsanak, esetleg az államra, hogy nekünk tetsző iskolarendszert alakítson ki. Jobban járunk, ha foglalkozunk az egészségünkkel, vigyázunk magunkra és igyekszünk megelőzni a bajt, mintha az államra várunk, hogy végtelen sok pénzért javítson az egészségügyi rendszeren, akár azzal, hogy kizárja a nekünk nem tetszően saját egészségüket rombolókat. Gyorsabb meggyőzni a munkánk fontosságáról és értékéről a munkáltatónkat, ha képezzük magunkat és igyekszünk hatékonyabban dolgozni, mint megvárni, hogy az állam kényszerítsen ki magasabb béreket vagy teremtsen munkahelyeket. Elvárhatjuk otthon, hogy szeretet legyen attól függetlenül, hogy mi mit teszünk és hogyan viselkedünk, de bárki is legyen a hibás, mégiscsak nekünk fog hiányozni az otthon melege. Ahogy nekünk fog hiányozni a tudás, a munkahely, a mi egészségünk nem lesz teljes, ha mástól várjuk el mindezeknek a biztosítását, a saját tevékeny és céltudatos közreműködésünk nélkül. Mi nem kerülünk ki nagyon alacsony egyensúlyi helyzetünkből, ha mi magunk nem fektetünk energiát saját magunk jobbításába.

Az elégedettség csak pillanatnyi egyensúlyt jelent, amiben nem tudunk megmaradni. Ahogy elmúlik az elégedettség, az oda vezető utunkat is elfelejtjük, és másnap már kevés lesz, ami addig elégedettségre vezetett. A boldogság viszont egy különösen magas szintű, stabil és hosszú távú egyensúly.

Szólj hozzá!

Egoista igényeink

2014.12.19. 10:00 Megérdemeljük

A nagy magyar egónk vezet óda, hogy tartósan vezető helyeken vagyunk elég különböző halállal kapcsolatos statisztikában – öngyilkosság, rák számos fajtája –, több házasság megy tönkre, mint ahány nem, nem vagyunk boldogok, gazdagok, elismertek, tanultak, nem könnyű és nem is kényelmes az életünk. Még az elégedettséget sem érjük el, amit pedig célul tűzünk ki annyian, mást meg végképp nem. A nagy közös elégedetlenségünk, boldogtalanságunk, szegénységünk egyéni döntéseink és szándékaink együttes eredménye. Lehet tüntetni, forradalmat csinálni, lecserélni a teljes politikai elitet, új szabályokat hozni, másokat hibáztatni, de nem lesz változás, amíg bárki mástól várjuk a változást, mint magunktól. Az állam, a politika, a bürokrácia pont annyira szeret, tisztel, becsül és vesz komolyan minket, amennyire mi magunkat és egymást.


Arra pályázunk, hogy mindenki más betartja a szabályokat és mindenki más teszi a dolgát, így mi maradhatunk a kényelmes életünknél. Csak mi megyünk át a narancssárgán, csak mi jutunk előrébb vesztegetés által, a vizsgán csak nekünk van extra segítségünk, az egészségromboló szokásaink csak a mi egészségünket nem rombolják, a politikusok csak a mi hangunkat hallják meg. Az iskolarendszerünktől várjuk el, hogy nevelje életre a gyermekeinket, nekünk már elég napi pár mondatot váltani velük, miközben az iskolarendszer úgy van felépítve, hogy az egyes iskolatípusok, a különböző szintek, már az óvodától kezdve csak a következő szintre készítenek fel. A nevelést meg a családra bízza a rendszer. Hosszas és rendszeres egészségrombolás után az egészségügyi rendszertől várjuk, hogy minket azonnal meggyógyítson, miközben a rendszert terhelő, hozzánk nagyon hasonlóan önsorsrontó beteget meg zárja ki a rendszerből. A hatóságoktól elvárjuk, hogy minden határidőre, változásra figyelmeztessen és legyen türelmes velünk, hogy kényelmesen vehessük igénybe az állam szolgáltatásait, a hatóságok meg azt várják el, hogy kövessük nyomon a végtelen sok fontos és kevésbé fontos szabályt és határidőt, hogy az állam élete kényelmesebb legyen. Az államtól várjuk el, hogy gondoskodjon rólunk idősebb korunkra, és nekünk ne kelljen takarékoskodni és félretenni, ma költhessük el minden pénzünket, az állam meg elvárja tőlünk, hogy ezt oldjuk meg magunknak vagy a fiatalabb generációk oldják meg az idősebbek támogatását, mert az államnak sokkal jobb dolga is van ennél.


Ugyanaz a mozgató rugó, amikor kocsival nem engedünk át tömegeket a zebrán, mint amikor egyes politikusok döntenek sokunk sorsáról. Érezzük és éreztetjük a saját fontosságunkat, a hatalmunkat. Nyilván nem a sietség, az adott jogszabály vagy döntés sarkall minket cselekedetünkre, hanem a hatalom érzése. Pontosan, mint az erőszaknál, ahol ez az egyik közös elem mindenfajta erőszaknál. A másik közös elem, hogy a legkevésbé sem hatja meg az erőszaktevőt, hogy mi lesz a másikkal, hogy oldja meg, hogy dolgozza fel, sőt inkább extra elégedettséget okoz, hogy tudja, milyen hosszú távra okoz gyakran megoldhatatlan nehézséget. Az állam pont olyan indíttatásból szól bele az életünkbe, ahogy sokan másokéba, erőszakosan, fájdalmasan, együttérzés nélkül, a hatalmat éreztetve, hosszú távra és az okozott nehézség és fájdalom csökkentésének megnehezítésével. Ha valamit nem úgy kapunk meg, ahogy elvárjuk, hajlamosak vagyunk odacsapni mindent. Ez nagyban magyarázza az erős hajlamunkat az öngyilkosságra, ahol ugyanez történik. 

Szólj hozzá!

Így írunk, olvasunk és beszélünk

2014.12.18. 10:00 Megérdemeljük

Rengetegen pazarlunk, amikor nem beszélünk szépen, ahogy akkor is, amikor helytelenül vagy nem érthetően fejezzük ki magunkat. Nagyon megnehezítjük a tisztánlátásunkat, amikor saját magunkkal kapcsolatosan fogalmazunk pontatlanul és nagyon megengedően.


Nehezítjük másoknak a gondolataink és érzéseink megértését, ha a gondolatainkat és érzéseinket az elvárásaink vezérlik, mert nem lesz egyensúly a kimondott vagy leírt szavaink és az elérni kívánt céljaink között. Nagyon jól lehet hallani ezt a beszédünkön, egyebek között sűrűn használunk olyan szavakat és kifejezéseket, mint a már, a hadd vagy hadd ne csináljak valamit, ugye, kell, kellene, kellett volna, jó lett volna, jól van na, az az igazság, azt kell látnunk, rólam senki se mondja. Beszélgetőpartnerünk nem fogja tudni eldönteni, hogy annak higgyen, amit hall, vagy annak, amit érez, és esélyes, hogy nem lesz szándékában megfelelni a rejtetten kimondott elvárásainknak, még ha tisztán érzékeli is azokat.


Nem hallgatjuk meg egymást, az a legfontosabb, hogy mi elmondjuk, mások mit tegyenek, és mások meg ezt hallgassák meg. Nem kezdjük magunkon mások meghallgatását, és közben a többiekre haragszunk, hogy milyen alacsony a politikai kultúránk szintje, mennyire nem figyelünk egymásra. Pazarlás minden olyan cikket, beszédet, publicisztikát, vitaindítót megírni, előadni, meghallgatni és elolvasni, amelyik azzal foglalkozik, mások mit tegyenek vagy mit gondoljanak, miközben nem foglalkozik azzal, mi mit tegyünk. Még nagyobb pazarlás haragudni azokra, akik egy-egy ilyen remekbe szabott, találó és frappáns publicisztika vagy előadás után nem tesznek látványosan úgy, ahogy elvárjuk tőlük.


A legtöbb politikai vitában a legkevésbé sem vagyunk kíváncsiak a többiek véleményére, nem akarjuk mások helyzetét megérteni, sokkal inkább azt akarjuk megmutatni és bebizonyítani, hogy mindenkinél okosabbak és éles látóbbak vagyunk, legyen szó otthoni vagy kocsmai politizálásról, de ugyanez a helyzet a fórumok hozzászólásai között, ahogy esetlegesen egy nemzetközi vitában is.


Másik jól felismerhető vonulata a véleményeknek és politikai vitáknak, hogy kerüljük a megmérettetést. Ne mondja el a másik a saját gondolatait, ne vonja kétségbe a mi szerepünket vagy hatalmunkat, ismerje el a fennálló helyzetet, ne akarjon azon változtatni, választások idején pedig ne is induljon olyan jelölt, aki nem felel meg nekünk. Mindent megteszünk azért, hogy elkerüljük a nyílt, egyenlő esélyek melletti megmérettetést. Már ennek a lehetősége, az esetleges szükségessége is mélyen sérti az egónkat, a lehetőség, hogy nem fog látszódni mérhetetlen okosságunk és fölényünk, meg különösen veszélyezteti az önbecsülésünket.

Szólj hozzá!

Nem vagyunk objektívek

2014.12.17. 10:00 Megérdemeljük

Sokan gondoljuk azt, hogy objektíven, tárgyilagosan, kiváló emlékezetünk alapján alkotunk ítéletet és véleményt. Erre nem vagyunk képesek, nem tudjuk érzékelni és értelmezni az összes ingert, szempontot, szándékot, érzelmet, még saját magunk esetében sem, nem rendelkezünk teljes körű tárgyi ismerettel, erre esélyünk sincs. Emellett nagyon erősen befolyásolja az objektívnek gondolt emlékezetünket, hogyan élünk meg egy helyzetet, ez pedig erősen függvénye az elvárásainknak, minél több elvárásunk van, annál esélyesebb, hogy rengeteg negatív érzelemmel élünk meg egy-egy helyzetet. Magunkat is becsapva leginkább akkor érezzük magunkat objektívnek, amikor az egoista énünk szerint alakul egy helyzet.


Hajlamosak vagyunk úgy emlékezni, hogy saját véleményünket vagy tetteinket igazoljuk, miközben vadászunk az olyan jelekre, ami másoknál erre utal, hiszen másoknál ezt a fajta önigazolást nem szeretjük. Gondolkodásunk becsapható, saját egónk által a leginkább, magunkon a legritkább esetben vesszük észre. Amikor másnál látjuk ezt, akkor sem jut eszünkbe, hogy mi is elkövethetjük ugyanazt a hibát.


Nem vagyunk kíváncsiak a tényekre, sokkal jobban hiszünk saját világról alkotott elképzelésünknek. Politikusainknál ez sokszor látható, a saját világukról alkotott képüket erőltetik rá a valóságra, és nem hajlandóak meghallgatni az ellenérveket. Pont úgy, ahogy mi. Annyira hiszünk a világról alkotott képünk helyességében és erejében, hogy nem értjük azt, aki máshogy látja a világot. Tévhiteink erősen vezérelnek minket, és hajlamosak vagyunk a tényekre haragudni, amikor nem egyeznek meg a világképünkkel. Egészségünket rengeteg tévhit alapján romboljuk, a munkánk jó részét tévhitek alapján végezzük, a politikára nem tudunk tényszerűen tekinteni, akárcsak a történelmünkre.


Nagy ellentét feszül a között, hogy mi mindenre rámondjuk, hogy milyen jó, különleges, vagy előre vivő, és ezekből mi magunk mennyi mindent nem teszünk meg. Könnyen nyilatkozunk úgy, hogy régen milyen jó volt, amíg a nők nem dolgoztak, holott dehogynem dolgoztak, rengeteget, csak nem volt beleszólásuk abba, mit dolgoztak, és jövedelmet sem kaptak a munkájukért. Ha ez olyan jó dolog, ezt ma is megtehetjük, nők és férfiak egyaránt, mégsem vágyunk erre. Hasonlóan, sokan sírjuk vissza a régebbi időket, amikor valamilyen nagy tekintély mondta meg, mit gondoljunk, hogyan éljünk. Ezt is meg lehet tenni, igaz, hatalmas különbség van aközött, hogy mi mondjuk meg másoknak, milyen tekintélyre hallgassanak, vagy mi vagyunk kénytelenek valamilyen tekintélyre hallgatni.


Mindig találunk hibást és felelőst a nem az elvárásaink szerint alakuló helyzetünkért, és sosem magunkat okoljuk, legfeljebb annyiban, hogy hagyjuk, hogy valakik, mások, a politikusok ezt tegyék velünk. Fel sem merül bennünk, hogy mi magunk vagyunk helyzetünk okozói, nem hagyunk másoknak sok alternatívát, megérdemelten csattan a mi hátunkon az ostor.

Szólj hozzá!

Tárgyi világunk

2014.12.16. 10:00 Megérdemeljük

Pazarlóan sok tárgyunk van, amit nem használunk, vagy amit nem használunk ki a lehetőségeinkhez mérten. Foglalják a helyet, feleslegesen kötődünk hozzájuk, féltjük őket, nem mindig találjuk meg őket vagy elfeledkezünk a létezésükről. sokat költünk a karbantartásukra, bár sokszor még így se eleget. Tárgyaink jó részét nem ismerjük kellő mélységben, nem tudjuk, hogy rengeteg funkciójukat mivel tudnánk kihasználni. Sokszor egoista igényeinket elégítik ki a tárgyaink, vagy úgy gondoljuk, jár nekünk, hogy ilyen vagy olyan tárgyunk legyen, lehetőleg olyanabb, mint másoknak. Attól gondoljuk többnek magunkat, hogy több vagy drágább dolgunk van. Nem véletlen, hogy olyan könnyen veszünk hitelre annyi mindent, régen is vígan költöttünk hozomra. Más pénzéből jól élni, más pénzére pályázni, hozományt vadászni, a könnyen szerzett pénzt, jószágot látványosan elmulatni, ilyen téren is gazdag hagyományokkal bírunk.


Rengetegen törekszünk saját lakást venni, még akkor is, ha ettől gyakorlatilag sokkal tovább kötjük röghöz magunkat, mint amilyen gyorsan következnek be az életünkben nagy változások. Nehezen mozdulunk, ha már van saját lakásunk. Aránytalanul nagy kocsit veszünk, hogy mások ki nem mondott, de jól érzékelhető elvárásainak, még inkább saját egónknak megfeleljünk.


Nagyobb ez a pazarlás, ha másnak meg hiányoznak ezek a tárgyak. Lehet, hogy jobban érezzünk rövid ideig magunkat attól, hogy olyanunk van, ami másoknak nincs, és legyezgeti hiúságunkat, hogy megengedhetjük magunknak, hogy nem használt tárgyakkal vesszük körbe magunkat, de ettől ez még erőteljes pazarlás marad, aminek a hatását közösségi szinten nagyon érezzük.

Szólj hozzá!

Pazarlunk

2014.12.15. 10:00 Megérdemeljük

Kedves Olvasó, pazarlunk. Nagyon sokan, nagyon sokat. Nem tűnik fel, csak a hiánya mindannak, amit elpazarlunk, magát a pazarlást nem látjuk. Okolunk mindenkit az észlelt hiányokért és hátrányokért, kivéve magunkat. A pazarlásunkat fejtem ki a következő pár bejegyzésben.


Elöljáróban és illusztrációnak pár link, hogy lássuk, nem ma kezdődtek a nehézségeink, és ha nem változunk, nem most vagy nem itt fogunk élhető országban élni:
http://hvg.hu/velemeny/20141028_Tiszteletet_a_tortenelemnek 
http://mandiner.blog.hu/tags/ilyen_ország_pedig_nincs

Egy tökéletes összefoglaló az elvárásaink önsorsrontó voltáról:
http://www.youtube.com/watch?v=MBWK1l04vEE
A főszereplő csigafiú elvárja a Mikulástól az ajándékot, és pontosan az e célból kikészített csizmájába, mert saját megállapítása szerint igazán jó csigafiú volt. Mivel akkora ajándékot kap, hogy nem fér bele a csizmájába, nem veszi észre, mert csak és kizárólag a csizmájába várja a neki nagyon járó ajándékot. Miután a nagyon szigorú előzetes feltételek nem teljesülnek, inkább odahagyva mindent elmegy világgá és a Mikulás létezését is megkérdőjelezi csak azért, mert nem az elvárásai szerint kap ajándékot. A másik főszereplő, katicalány, meg a végén a többiek, akik nem ennyire szigorúan keresik és talán el sem várják az ajándékot, azonnal észreveszik a csomagot. Az összes barátja az ő keresésével, az ő vigasztalásával és a vele való kedveskedéssel tölti az egész napját meg még az estéjét is, sőt személyesen megjelenik a Mikulás is, az égen sikló, két repülő rénszarvas vontatta szánjával, ami elég nagy csoda. Mindezek után az az eredmény, hogy elégedetten hajtja csigafiú álomra a fejét, mert megkapta, amit elvárt. Elégedett, de a legkevésbé sem boldog, noha ennyien és ilyen szeretettel foglalkoznak vele, csodát látott és bízhat a barátaiban. Az egészből csak annyit lát, hogy megkapta, amit elvárt. Nagyon jó példa arra, hogy egy kiváló mesesorozatban, még ha nem is ez volt az alkotók szándéka, milyen szemléletesen mutatják be mindennapi önsorsrontásunkat, és mennyire nem látunk semmit magunkból, a saját életünkből.

Szólj hozzá!