Pazarlóan sok tárgyunk van, amit nem használunk, vagy amit nem használunk ki a lehetőségeinkhez mérten. Foglalják a helyet, feleslegesen kötődünk hozzájuk, féltjük őket, nem mindig találjuk meg őket vagy elfeledkezünk a létezésükről. sokat költünk a karbantartásukra, bár sokszor még így se eleget. Tárgyaink jó részét nem ismerjük kellő mélységben, nem tudjuk, hogy rengeteg funkciójukat mivel tudnánk kihasználni. Sokszor egoista igényeinket elégítik ki a tárgyaink, vagy úgy gondoljuk, jár nekünk, hogy ilyen vagy olyan tárgyunk legyen, lehetőleg olyanabb, mint másoknak. Attól gondoljuk többnek magunkat, hogy több vagy drágább dolgunk van. Nem véletlen, hogy olyan könnyen veszünk hitelre annyi mindent, régen is vígan költöttünk hozomra. Más pénzéből jól élni, más pénzére pályázni, hozományt vadászni, a könnyen szerzett pénzt, jószágot látványosan elmulatni, ilyen téren is gazdag hagyományokkal bírunk.
Rengetegen törekszünk saját lakást venni, még akkor is, ha ettől gyakorlatilag sokkal tovább kötjük röghöz magunkat, mint amilyen gyorsan következnek be az életünkben nagy változások. Nehezen mozdulunk, ha már van saját lakásunk. Aránytalanul nagy kocsit veszünk, hogy mások ki nem mondott, de jól érzékelhető elvárásainak, még inkább saját egónknak megfeleljünk.
Nagyobb ez a pazarlás, ha másnak meg hiányoznak ezek a tárgyak. Lehet, hogy jobban érezzünk rövid ideig magunkat attól, hogy olyanunk van, ami másoknak nincs, és legyezgeti hiúságunkat, hogy megengedhetjük magunknak, hogy nem használt tárgyakkal vesszük körbe magunkat, de ettől ez még erőteljes pazarlás marad, aminek a hatását közösségi szinten nagyon érezzük.
