Megérdemeljük

Nagyon nagyra vagyunk a magyarságunkkal, féltékenyen őrizzük a képzeletünkben nekünk adott, magyarságunkból származó, máshogy nem pótolható sok jót. Elvitatjuk más magyaroktól, hogy jó magyarok-e, megkérdőjelezzük, egyáltalán magyarok-e, ha nekünk nem tetsző dolgokat mondanak vagy nem akarják teljesíteni az elvárásainkat. Úgy gondoljuk, sokan vágynak arra, hogy magyarok lehessenek, és elégedettséggel tölt el minket a gondolat, hogy dönthetünk mások sorsa felett, lehessenek-e magyarok vagy sem. Régen élt emberek magyarságáról vitatkozunk, kutatjuk a magyarságunkat, győzködjük magunkat és más népeket különlegességünkről. 

Más népek történetét és jelenét saját szemüvegünkön és elvárásainkon keresztül nézzük. Könnyen ragasztunk címkéket másokra, és ezeket fennen hirdetjük is, kérkedve magyarságunkkal. Úgy győzködünk másokat különlegesen értékes szokásainkról, nyelvünkről, konyhánkról, a magyar lányok szépségéről, az ország természeti kincseiről, hogy ezekre az értékekre nem vigyázunk, a közös értékeinkben rejlő lehetőségeket nem használjuk – jó értelemben véve – saját javunkra, nem is nagyon ismerjük részletesen az értékeinket. Nem is figyelünk más népekre, náluk létező szokásokra, kultúrára, értékekre, hiszen nyilván nem fogható semmi sem a magyar értékekhez. 

Nem látjuk, hogy akár saját értékeink hiányos ismerete miatt, akár külföldi értékek még hiányosabb ismerete miatt mennyi lehetőségről, személyes élményről, jóról maradunk le. Csukott szemmel próbálunk gyönyörködni a világban, csukott szívvel, saját magyarságunk alapján akarunk mindenki mást megérteni.