Addig gyötörjük az elménket, amíg egy-egy helyzetet nem látunk át teljesen, amíg saját szerepünket az adott helyzetben nem érezzük teljesen tisztán. Amíg azt nem érezzük, hogy látunk. Utána már más helyzetekre is máshogy fogunk nézni, az esetleges kételyeinket, mások meg nem értését nem fogjuk annyival elintézni, hogy rájuk aggasztunk egy erősen lenéző tartalmú címkét. Adott helyzetben, amikor valamit nem értünk vagy valamivel nem értünk egyet mások viselkedésében, akkor tegyük fel magunknak a kérdést, mi mit tennénk hasonló szituációban, mi védettek vagyunk-e azoktól a hatásoktól, mi nem követhetjük-e el ugyanazt a hibát, amelyek mások érthetetlen vagy nem tetsző viselkedését okozzák. Lássunk, vegyük észre, ha egy adott helyzet megítélése attól függ, hogy az asztal melyik oldalán ülünk, adunk vagy kapunk. Tűnjön fel, hogy valamit egónk igénye miatt teszünk, kérünk vagy várunk el.
Ne a pálya széléről kiabáljunk be, ne páholyból ítélkezzünk, vegyünk részt az életben, kezdjük magukon a boldogságkeresést, ahogy törekedjünk összhangra abban a tekintetben, hogy amit jónak mondunk, azt mi magunk gyakoroljuk is.
A mit szeretnénk és miről vagyunk hajlandóak lemondani nagyon erős kombináció, létező kosarak, lehetőségek elérését tudjuk kitűzni magunk elé, gyönyörű és tartós egyensúlyokba tudunk beleállni. Tudatosan törekedjünk az egyensúly felismerésére és megteremtésére. Tegyünk többet a közösbe, mint amit kivenni szeretnénk onnan. Ne csak nagyjából legyünk hűségesek, ne csak többé-kevésbé tiszteljük és becsüljük a másikat, ne csak tessék-lássék dolgozzunk jól, ne csak többnyire szeressük a szeretteinket.
Éljünk tudatosan, válasszunk, hogy az elégedettséget célozzuk meg, amivel nem jár együtt a boldogság, vagy a boldogságot, amely magával hozhatja az elégedettséget. A boldogsághoz nem kell különös tehetség vagy ritka szerencse, igaz, ezek tudnak segíteni az élet sok területén, de a boldogsághoz vezető úton teljes mértékben nélkülözhetőek. A szándékainkon, tudatos döntéseinken sokkal több múlik, mint bármi máson.
Az elviselhető veszteséget és a kibírható fájdalmat vállaljuk be, ezzel rengeteg pazarlást előzünk meg. Magunkkal és másokkal is jót tudunk tenni, ha felesleges vagy ki nem használt tárgyainkat el-, kölcsön- vagy odaadjuk másoknak. Vállaljuk fel a megmérettetést, a konfliktust, a személyiségünket, a szándékainkat.
Ismerjük fel egy-egy kimondott vagy ki nem mondott igényünk eredetét. Egónk igénye: kapni, ítélkezni, címkézni, beleszólni mások életébe, általában a negatív dolgok. Lelkünk, személyiségünk sokkal inkább pozitív irányultságú, adni teremteni, biztatni, támogatni, tanulni, fejlődni, egyensúlyban lenni.
Legyünk őszinték magunkkal, saját magunkat nézve törekedjünk a pontos fogalmazásra, utána még mindig lehetünk elfogadóak magunkkal szemben. Kezdjük magunkon a változást, ne várjunk másokra, legkevésbé a politikusainkra. Ezekkel a változásokkal magunknak teszünk jót, érdemes a boldogságot keresnünk. Ha jó irányba indulunk, annak üdvös hatásait erőteljesen érezni fogjuk. Ha többen indulunk el együtt üdvös irányba, akkor a közös életünk nagyon előre mutató változásait is érzékelni fogjuk. Ha a többségünk boldog, a politikai életünk is nagyon más lesz, nem a politikusainktól fogjuk a megváltást, a boldogságot várni, továbbra is olyanok lesznek, mint mi. Mivel mi megváltoztunk, a politikusaink is meg fognak változni, és a legkevésbé sem leszünk kiszolgáltatva nekik. Sokkal inkább feladatokat fognak végrehajtani, mint most, amikor – hozzánk hasonlóan – bele akarnak szólni más életébe. Ahogy mi változunk, ahogy lesznek céljaink, úgy fognak változni politikusaink is, és úgy fogják a megfelelő eszközöket rendelni a mi konkrét vagy hosszabb távú céljainkhoz. Hatalmas hiba arra várni, hogy elég sokan olvassák ezt a blogot és elég sokan megváltoznak, mi meg maradhatunk a kényelmesnek gondolt önző életvitelünknél. Ha nem így történik, akkor nem fog változni semmi, ha esetleg mégis, akkor a többiek boldogok lesznek, mi meg maradunk a kényelmesnek gondolt egoista önsorsrontásunknál, és a mi életünkben nem változik semmi.
Mindig van alternatíva – az alternatívában élünk már legalább ezer éve, a normális, elérhető, boldog élet helyett. Rajtunk múlik, nem szükséges még forradalom sem hozzá, ingyen van, és nekünk személyesen is jó. Nem kell hozzá párt, mozgalom vagy politikus. Ugyanaz az út vezet a személyes boldogságunkhoz és a közös boldogulásunk felé, és a nagy magyar egónkon kívül semmi más nem tart vissza minket attól, hogy elinduljunk rajta. Kedves Olvasó, kérem tartson velem, hosszú és örömteli út vár ránk.
