Rengetegen pazarlunk, amikor nem beszélünk szépen, ahogy akkor is, amikor helytelenül vagy nem érthetően fejezzük ki magunkat. Nagyon megnehezítjük a tisztánlátásunkat, amikor saját magunkkal kapcsolatosan fogalmazunk pontatlanul és nagyon megengedően.
Nehezítjük másoknak a gondolataink és érzéseink megértését, ha a gondolatainkat és érzéseinket az elvárásaink vezérlik, mert nem lesz egyensúly a kimondott vagy leírt szavaink és az elérni kívánt céljaink között. Nagyon jól lehet hallani ezt a beszédünkön, egyebek között sűrűn használunk olyan szavakat és kifejezéseket, mint a már, a hadd vagy hadd ne csináljak valamit, ugye, kell, kellene, kellett volna, jó lett volna, jól van na, az az igazság, azt kell látnunk, rólam senki se mondja. Beszélgetőpartnerünk nem fogja tudni eldönteni, hogy annak higgyen, amit hall, vagy annak, amit érez, és esélyes, hogy nem lesz szándékában megfelelni a rejtetten kimondott elvárásainknak, még ha tisztán érzékeli is azokat.
Nem hallgatjuk meg egymást, az a legfontosabb, hogy mi elmondjuk, mások mit tegyenek, és mások meg ezt hallgassák meg. Nem kezdjük magunkon mások meghallgatását, és közben a többiekre haragszunk, hogy milyen alacsony a politikai kultúránk szintje, mennyire nem figyelünk egymásra. Pazarlás minden olyan cikket, beszédet, publicisztikát, vitaindítót megírni, előadni, meghallgatni és elolvasni, amelyik azzal foglalkozik, mások mit tegyenek vagy mit gondoljanak, miközben nem foglalkozik azzal, mi mit tegyünk. Még nagyobb pazarlás haragudni azokra, akik egy-egy ilyen remekbe szabott, találó és frappáns publicisztika vagy előadás után nem tesznek látványosan úgy, ahogy elvárjuk tőlük.
A legtöbb politikai vitában a legkevésbé sem vagyunk kíváncsiak a többiek véleményére, nem akarjuk mások helyzetét megérteni, sokkal inkább azt akarjuk megmutatni és bebizonyítani, hogy mindenkinél okosabbak és éles látóbbak vagyunk, legyen szó otthoni vagy kocsmai politizálásról, de ugyanez a helyzet a fórumok hozzászólásai között, ahogy esetlegesen egy nemzetközi vitában is.
Másik jól felismerhető vonulata a véleményeknek és politikai vitáknak, hogy kerüljük a megmérettetést. Ne mondja el a másik a saját gondolatait, ne vonja kétségbe a mi szerepünket vagy hatalmunkat, ismerje el a fennálló helyzetet, ne akarjon azon változtatni, választások idején pedig ne is induljon olyan jelölt, aki nem felel meg nekünk. Mindent megteszünk azért, hogy elkerüljük a nyílt, egyenlő esélyek melletti megmérettetést. Már ennek a lehetősége, az esetleges szükségessége is mélyen sérti az egónkat, a lehetőség, hogy nem fog látszódni mérhetetlen okosságunk és fölényünk, meg különösen veszélyezteti az önbecsülésünket.
