Megérdemeljük

1944-ben magyarságunknak minden szempontból a legrosszabb arcát mutattuk. Ítélkezhettünk mások sorsa felett, beleszólhattunk abba, hogy ki lehet vagy nem lehet a magyar nemzettest tagja, jelentős javakhoz juthattunk ingyen, szó szerint címkézhettünk másokat. Kéz a kézben cselekedtünk az állammal, egyéni feljelentések, sajtóutalások, munkahelyi, iskolai, vagy más intézményi vezetőnél elhintett információmorzsák az egyik oldalon, idejekorán meghozott törvények, jól előkészített gettósítás és deportálás, az elkobozható vagyon pontos felmérése és könyörtelen elvétele a másik oldalon. 

Hamis visszaigazolások tömegét kaptuk, összeharácsoltnak mondott vagyon újraosztásának nyertesei voltunk, tehát egyszerre hízott a pénztárcánk, a májunk és az igazságérzetünk, nagyon eredményesen ítélkezhettünk mások sorsa és magyarsága felett, felértékelődött mások származására vonatkozó ismeretünk, és sosem kellett elszámolnunk bűneinkkel, tehát azóta is jogosnak vélhetjük akkori cselekedeteinket. 

Magyarok vagyunk, jár nekünk az erényeinket és különlegességünket kihangsúlyozó történelem, az ennek ellentmondó esetekre pedig a történelmi igazságtétel. Csak pozitívan szerepelhetünk a történelemben, legrosszabb esetben is legfeljebb áldozatok vagyunk, bűnösök soha. Sebeket csak kaptunk, adni sosem adtunk. Ezer éve ringatjuk magunkat ebbe a hitbe, nem vagyunk hajlandóak más felvetést meghallani sem. A magyarságunkat kérdőjelezi meg nagy többségünk szerint az, aki felveti, hogy követtünk el bűnöket mi magunk is. Ez az oka annak, hogy nem tudjuk megbeszélni és feldolgozni a történelmi tévedéseinket, hibáinkat és bűneinket. Nem nyerhetünk feloldozást, mert nem vagyunk hajlandóak az odavezető útra rálépni. Inkább elkövetjük a tévedéseinket, hibáinkat és bűneinket változatlan formában újra és újra. 

Az egyetlen szerencsénk, hogy a többi demokratikus ország nem engedi meg magának, hogy ugyanazokat a történelmi hibákat és bűnöket még egyszer elkövesse, így nem jutunk olyan külső körülmények közé, hogy még egyszer ennyi borzalmas bűnt kövessünk el magunk ellen. Ez a legkevésbé rajtunk múlik, nagy többségünk hasonlóan cselekeszik azóta is, mivel ekkora égbe kiáltó egyéni és közös bűnök után sem változtunk meg semennyire sem. 

Ugyanúgy a magyarságunkból fakadó lehetetlen elvárásaink okozták és okozzák egyéni és történelmi tragédiáinkat, ahogy emiatt nem vagyunk hajlandóak szembenézni saját bűneinkkel, és emiatt nem vagyunk hajlandóak megfontolni a személyes és közös változásunkat.