Sekélyes a közéletünk. Kevés haladás történik, fájdalmasan ritka az új gondolat, évszázadok óta ismétlődő problémáinkra ugyanazok a válaszok születnek, ismétlődően rossz eredményekkel. Megoldások keresése helyett fontosabb felelősöket találni. Nagyra törő terveket hallani újra meg újra, pontos kidolgozást, részleteket sosem hallunk mellé.
Ez mind rajtunk múlik. A politikusainktól azt várjuk, hogy mindenkor erősítsék meg a címkéinket. És politikusaink ennek örömmel eleget tesznek. A politikusaink velünk való kommunikációjának elsődleges célja a címkéink megerősítése, a politikusaink sulykolják belénk a címkéket. Nem figyelünk fél percnél tovább arra a politikusra, aki nem a címkéink megerősítésével foglalkozik. A másik oldalról hatalmas az ellenérzésünk azokkal szemben, akik meg akarnak ingatni a címkéinkben, legyen szó nekünk nem kedves politikusok, más népek, sportcsapatok címkéiről. Nem értjük, nem akarjuk megérteni és nem is fogadjuk el, ha valaki mást gondol a címkéinkről, mint mi.
Szeretjük, ha valaki a címkéjével mutatkozik be, és zavarban vagyunk, ha valakit nem tudunk címkék szerint besorolni. A címkézésünknek sokkal jobban hiszünk, mint a szemünknek, különösen kisebbségeink esetében. Erős érvünk valakivel szemben a címkéje, különösen, ha a címke hordozója nincs jelen.
Nem vesszük észre, ha egy címke hordozója változik, vért kell izzadnia annak, aki másik címkét szeretne magának. Címkét letenni pedig esélytelen. Ráadásul a másokra aggatott címke jellemzően hátrányos, a saját magunkról gondolt, és egy hajszállal gazdagabb címkecsokor mindig ránk nézve előnyös. Ráadásul címkét az azonos címke alá tartozó szélsőségek alapján adunk, nem a jellemző viselkedés alapján.
Néhány közvetlen következmény: egybites a politikai életünk, mivel egyedül a megingathatatlan címkékben gondolkodunk, valóságtól, részletektől, érvektől elrugaszkodva; egyperces és egyoldalú a politikai emlékezetünk; miután nehezen tudjuk hova tenni a címke nélkülieket, a civil kezdeményezésekkel sem tudunk mit kezdeni, inkább nem hiszünk a létezésükben vagy politikai címkét húzunk rájuk; címkétől függően valaminek vagy csak az árát, vagy csak a hozadékát vagyunk hajlandóak nézni, a kettőt együtt sosem; nem lehet értelmes politikai vitát folytatni, a politizálás nálunk minden szinten azt jelenti, hogy ki tudja erőteljesebben mondani a címkéket; elképzelhetetlenül távol áll a valóságtól a valóságról alkotott képünk, ha valaki nem a címkéje szerint cselekszik, akkor erről nem veszünk tudomást; amíg a nekünk tetsző politikusok kellően sokszor ismétlik a saját címkéiket, addig nem jut el a tudatunkig, ha a saját címkéjükkel ellentétesen cselekszenek vagy mulasztanak el cselekedni, és a nekünk nem kedves közszereplők meg tehetnek bármit, csak az általunk kedvelt politikusok kellően sokszor ismételt címkéit vagyunk hajlandóak észrevenni náluk.
