Itthon pontosan tudjuk, milyen kevéssé élhető az országunk. Külföldön más szempontból nehéz élni, mint itthon. Más nyelven beszélnek, jó eséllyel mindent kezdhetünk elölről, amikor kimegyünk, alapvető szabályokat és szokásokat tanulhatunk meg, semmi sem alapértelmezetten megy számunkra. Külföldi demokratikus, civilizált vagy polgárosodott országokban három dolgot tekintve mégis sokkal könnyebben élhetünk:
Minket néznek és magunkat adhatjuk. Nem gondoljuk azt, hogy bármi jár nekünk azért, mert magyarok vagyunk, vagy ha igen, akkor nagyon hamar szembesülünk azzal, hogy csak azért, mert magyarok vagyunk, nem kapunk semmilyen előjogot. Nem értik és nem fogadják el az előítéleteinket és elvárásainkat. Marad időnk és energiánk magunkra, a munkánkra, a kreativitásra.
Tiszteletben tartanak, tudhatjuk, hogy amit elérünk, annak az eredménye a miénk, ahogy az elismerés is. Külföldön senki sem gondolja azt, hogy jár neki a munkánk eredményéből, jár neki a helyünk, a vállalkozásunk, a nyereségünk, a tőkénk vagy mindenünk együtt.
Bíznak bennünk. Nem kell előre bebizonyítanunk, hogy jó munkaerők leszünk, hogy végzettségünk pont az adott munkára a legjobb, hogy lojálisak leszünk. És miután itthon esetleg mindezt bebizonyítottuk, akkor is félhetünk, hogy a jövőbeni munkaadónk barátot vagy rokont talál a helyünkre. Külföldön odaengednek a munkához, megnézik, hogy teljesítünk, és az alapján ítélik meg a munkánkat és adnak lehetőséget a továbblépésre. Esélyt adnak, nem az előítéleteik alapján viszonyulnak hozzánk. Sokkal messzebbre juthatunk, és sokan sokkal messzebbre is jutottak, mint ha itthon maradtak volna, akár a Nobel-díjas tudósainkat, akár a templomszolgákat nézzük.
