Van a lényünknek egy kívánságteljesítő része. Lesi a kívánságunkat, és fantáziadúsan abba az irányba tereli a gondolatainkat, hogy az elképzelt képet valósítsuk meg. Ez a megvalósítás jellemzően sikerül is, még ha ezt ritkán is ismerjük fel.
Rejti ezt a kívánságteljesítést jó pár tulajdonsága. Képi alapon működik, a modern szavakat, a tagadásokat, az elvont fogalmakat és a feltételes módot nem ismeri fel, így azokat kihagyja a kívánságunk értelmezésekor. Csak saját személyünkre tud hatni, amit másnak kívánunk, azt is magunknak hozzuk össze. Hosszabb lista esetén csak az első tételeket tudja értelmezni lényünk kívánságteljesítő része. Különösen hatásosan működik, ha erős érzelmeket fűzünk egy-egy képhez.
Ezekből következően, amitől félünk, amit el szeretnénk kerülni, és ezt az elkerülést negatívan fogalmazzuk meg, a nem szó használatával, azzal pont arra vezéreljük a saját gondolatainkat, hogy a félt képet minél erőteljesebben valósítsuk meg. Ha egy rossz szituációt minél többféle változatban és minél erősebb félelemmel képzelünk el, azt sulykolva magunkban, hogy ezt biztosan nem akarjuk, ez biztosan ne következzen be, akkor a közel biztos szintig növeljük az esélyét annak, hogy úgy fogunk viselkedni, hogy mégiscsak bekövetkezzen az, amitől félünk.
Ha másnak kívánunk valami rosszat, mert mások úgy cselekedtek, hogy ezt megérdemlik, és már előre örülünk és számtalanszor lepörgetjük a lelki szemeink előtt, hogy milyen rossz lesz másoknak, leginkább azt készítjük elő, hogy magunkon csattanjon az ostorunk.
Érdemes néha visszatekinteni a személyes múltunkba, ki és mi miért tetszett, egy-egy érthetetlen történés előtt mire gondoltunk, mit kívántunk. Jellemzően a kívánságlistáink első tételei teljesülnek, ebből meg tudjuk érteni, korábban egy személy, munkahely, társaság, tevékenység miért tetszett, mit kerestünk benne, mire vágytunk.
A legjobb, amit tehetünk, hogy figyelembe vesszük, hogy a kívánságaink vezérlik a saját gondolatainkat és figyelembe vesszük annak korlátait. Gondolkodjunk pozitívan, állító szerkezetekben és minél egyszerűbb szavakkal és képekkel, kívánjuk a jót magunknak és másoknak is.