Életünk elég nagy része összefonódik mások életével. Megosztunk egymással gondolatokat, érzéseket, élményeket, munkát, enni- és innivalót, légteret, értékeket, baktériumokat és vírusokat. A közös életünk milyensége attól függ, mennyi mindent teszünk a közösbe és mennyit veszünk ki onnan.
Nagyon sokféle módon lehet a közösbe tenni és onnan kivenni. Gondolataink, érzéseink, tudásunk megosztása éppúgy a közösbe tételnek számít, mint a munkánk lelkiismeretes elvégzése, mások egyes tevékenységének megkönnyítése, segítő kéz nyújtása kérés esetén, a tisztaság és környezetünk állapotának megőrzése. Teszünk a közösbe, amikor őszinték vagyunk, amikor tanulunk, amikor gondolkodunk, amikor biztatunk másokat.
Betehetünk a közösbe egyetlen ember megsegítésével vagy nagyon sokak életének könnyebbé tételével. Mindig az élet hozza, milyen helyzetbe kerülünk. Mindig rengeteg lehetőség van tenni a közösbe és elvenni is onnan. Személyes döntéseink sorozata mindez. Amikor eldöntjük, hogy megtanulunk valamit, hogy a kukába dobjuk a szemetet és nem mellé, hogy bemegyünk reggel dolgozni a munkahelyünkre vagy tanulni az iskolába, egyáltalán felkelünk az ágyból, az mind a személyes döntésünk. És döntésünktől függően, még ha közvetlenül nem is erről döntünk, de beteszünk a közösbe vagy kiveszünk onnan.
Nem tudunk mindig jó formában lenni, nem tudunk minden órában lelkiismeretesen dolgozni vagy hatékonyan tanulni. Emberek vagyunk. Ezért jó a közös, mert rugalmas, a közösből ki is tudunk venni, amikor arra szükségünk van. A közösbe tenni önmagában jó, mindennapi életünk során egyébként is nehéz elkerülni a közösbe tételt. Emellett a közösbe tétel nekünk személyesen is jó. Ha tanulunk, ha lelkiismeretesen végezzük a munkánkat, ha őszinték vagyunk, ha gondolkodunk, ez leginkább nekünk személyesen jó.
Könnyű a közöst gyarapítani, mivel rengeteg olyan értékünk és tudásunk van, amit nem tudunk egyedül kihasználni. Az életünk során sok mindent látunk, tapasztalunk, tanulunk és tudunk meg, mindezt nem tudjuk mindenkor és együttesen alkalmazni, osszuk meg hát bátran másokkal tudásunk. A tudásunk és a szeretetünk sem lesz kevesebb attól, hogy másoknak adunk belőle.
Nehéz szétválasztani egymástól a jót akarást magunknak és a jót akarást másoknak, sokkal egyszerűbb, ha úgy élünk, úgy gondolkodunk, hogy egyszerre magunknak és másoknak is jót akarunk. Ha azt érezzük, hogy valaki arra rendezkedik be, hogy állandó jelleggel többet vegyen ki a közösből, mint amennyit betesz, akkor tudhatjuk, hogy jó eséllyel magával sem tesz annyi jót, mint tehetne, és másoktól függő helyzetbe hozza magát. Ráadásul leginkább kézzel fogható értékekre pályázik, és ezzel önként mond le a sokkal fontosabb emberi értékekről. Ha valaki bosszantóan csak kivonni akar a közösből, akkor jusson az eszünkbe, hogy magunknak továbbra is úgy tudjuk a legjobbat tenni, ha sokat teszünk a közösbe.
