Megérdemeljük

Hajlamosak vagyunk a legjobb arcunkat mutatni társkereséskor, a szerintünk vonzó testi és lelki adottságainkat előtérbe helyezni, a kevésbé vonzónak vélt adottságainkat meg eltitkolni. Ez érvényesül hosszabb távon is, az előnyös tulajdonságainkat sokkal szívesebben erősítjük tovább, mintsem hogy a kevésbé erős jellemvonásainkkal foglalkozzunk. Ugyanakkor sokan a másiktól elvárjuk, hogy kívánságainknak tökéletesen megfeleljen, hosszú listák alapján keresünk társat, milyen legyen és milyen ne legyen a másik. Saját igényünket szeretnénk másvalakivel kielégíteni, valamely hiányunkat pótolni, még ha tudatosan nem is ez alapján keresünk társat. Magunkról is hasonló listák alapján gondolkodunk, és már-már tolakodóan akarjuk a listánkat a kiszemeltünkre erőltetni, hogy milyen vonzó tulajdonságaink nyerjék el a tetszését. 

Nagyon sokan arra vágyunk, hogy sokkal többet kapjunk a kapcsolatban, mint adjunk, hiszen csak annyit adunk, amiről úgy gondoljuk, hogy a másiknak vonzó, tulajdonságaink, személyiségünk egy szűk körére korlátozzuk, amit hajlandóak vagyunk nyújtani a másiknak. Nem érzékeljük és nem értjük, ha akár a saját igényünk, akár a társunk igénye változik. Vakon ragaszkodunk az eredeti elvárásunkhoz vagy személyiségjegy kínálatukhoz, miközben tehetetlenül nézzük a párkapcsolatunk romlását.

Amíg így állunk a társkereséshez, esélytelenek vagyunk a boldog kapcsolatra. Egyrészt önzésre kölcsönösen boldog párkapcsolatot építeni nagyon nehéz. Másrészt ha mi így keresünk társat, akkor minket is pontosan ilyen igényű társkeresők fognak szimpatikusnak találni, mi is csak arra kellünk másoknak, hogy önző igényeiknek megfeleljünk, lelki hiányaikat pótoljuk. Így is fogunk társat találni, de a kapcsolatunk nem fog kiteljesedni, esélyt sem hagyunk arra, hogy kölcsönösen boldog életük legyen, mivel egy nagyon szűk mezsgyére korlátozzuk a közös életünket, messze nem adunk egymásnak annyit, mint amennyi tudnánk.