Sportnemzet vagyunk. Rengeteg olimpiai aranyérmünk van, az olimpián kívül is nagyon sok sportban jeleskedünk, modern és hagyományos sportágak sokaságában uraljuk a világ élmezőnyét. Örülünk a jó eredményeknek, sokat szurkolunk, természetesnek vesszük az aranyérmeket, és kudarcnak élünk meg minden mást. Elvárjuk az államtól, hogy fiaink és lányaink mindig jól szerepeljenek a nemzetközi sportrendezvényeken, botránynak érezzük és felelőst keresünk, ha nem nyerünk elég érmet egy-egy jelentősebb megmérettetésen. Nagyon sokat beszélünk a sportról, tájékozottnak gondoljuk magunkat, remek ötleteink vannak, hogy a játékosok, edzők, hozzáértők, szponzorok mit tegyenek.
Mi magunk viszont nem erőltetjük meg magunkat, sport ürügyén a téve vagy a kocsmapult mellől nem szívesen mozdulunk el, a mindennapi testmozgást nem gyakoroljuk. Nem tanulunk meg küzdeni, nem tanulunk meg a magunk elé állított cél elérésének örülni, nem értjük, hogyan győzhetjük le magunkat és lenézéssel vegyes értetlenséggel tekintünk azokra, akik napi szinten edzenek, kocognak, úsznak, bicikliznek vagy pénzt költenek arra, hogy unalmas módon gyötörjék magukat. Ezt nem tartjuk sportnak. Nem látunk összefüggést a rendszeres testmozgás és az egészségünk között.
Nem értjük a csapatmunkát, nem éljük át az együttmozgás örömét. Nagy hívei vagyunk a ravasz egyéni megoldásnak, a szabályok tágító értelmezésének, amennyiben ezzel előnyhöz jutunk. Ugyanakkor nagyon mélyen átérezzük, ha sportdiplomáciai okból, fejlettebb orvosi támogató háttér, nagyobb gazdagság okán nem teljesen egyenlő esélyekkel indul egy versenyen sportolónk. Az ellenfelet ritkán tiszteljük, sokkal inkább meg akarjuk neki mutatni, hogy mi vagyunk a szebbek, rafináltabbak, férfiasabbak vagy nőiesebbek. Szeretjük éreztetni és érezni, hogy a másiknak nincs keresnivalója a pályán velünk szemben. Nagyon ritkán tanulunk a vereségből, és hajlamosak vagyunk tőlünk független okokra hivatkozni.
A bírókat és pontozókat a legkevésbé sem tiszteljük, nem hiszünk az elfogulatlanságukban, a döntéseiket csak akkor fogadjuk el, ha nekünk kedveznek. Őket is ellenfélnek tatjuk, gúnyolódásunk szabad céltáblájának. Olyanoknak, akik érdemtelenül nagy szerepet kapnak az eredmény kialakulásában. Nem értjük, miért lesz valaki bíró, amikor versenyző is lehet.
